Tavasz volt, ha még jól emlékeszem.
Egy napsugár tükröződött a lány szemében
Lágy volt a szellő, szinte már megérintett
Túl idilli volt, mert jól emlékeszem.
Egy sóhajtás volt, és rengeteg kimondatlan szó,
Millió érzés, de egy sem megfogalmazható.
Csak amolyan 'túlgondolkodott' fonál darab,
S a lány szeméből láthatatlan könnycsepp fakadt.
Leggroteszekbb képét alkotta a művész,
A depresszós varázsló testét átszelte a fűrész,
Az író magát égette művei máglyáján.
- Minden rendben lesz. - mondták, s találkoztak a Halál bálján.
Aztán utóljára feltámadt a szél,
S a lány örvénylő ruháját elkapta a művész.
Ez az egyetlen őszinte pillanat,
Egy levélbe belekapott és örökre ott maradt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.